Hogyan lehet ingyenesen streamelni a 2021 -es NFL -t

Hogyan nézheted meg a 2021-es NFL szezont Magyarországról?

Pénteken kora reggel (legalábbis magyar idő szerint) indul az NFL, vagyis National Football League, azaz a profi amerikaifutball-bajnokság idei idénye.

7 hónapnyi holtszezon után érdemes ismét a képernyőre tapadni!

Az első meccsen rögtön a címvédő floridai Tampa Bay Buccaneers játszik a texasi Dallas Cowboys ellen. Ehhez azonban korán kell kelni, hajnali 2:20-kor kezdődik a meccs itthon.

A csapatok persze változtak tavaly óta: a Patriots 40 millió dollárért négy új játékost vásárolt és Dont’a Hightower is visszatért, aki a COVID miatt ki kényszerült hagyni a 2020-as szezont.

De bármennyire is hihetetlenül hangzik, a Tampa Bay Buccaneersnak sikerült mind a 22 kezdőjátékosát megtartania: erre nem volt példa, mióta a szabadügynök-piac bevezetésre került.

De ez nem jelenti azt, hogy mindenki érdeme szerinti fizetést akaszt le: a hétszeres világbajnok sztár Tom Brady „csak” a 16. legjobban fizetett játékos. Persze 15-25 milliós, mármint dolláros (azaz 4-7 milliárd forintos) összegeknél nem kell sajnálnunk őt sem.

Előre gondolkodva pedig jelöljük meg a 2022. február 13-ai vasárnapot a naptárunkban: ekkor tartják majd az 56. Super Bowlt!

Készüljön fel a streamelésre bárhonnan a NordVPN-nel!

Hol nézheted az NFL-t?

Néhány országban van mód a mérkőzések megtekintésére, de nem mindegyikben.

Magyarország ilyen szempontból szerencsés, legalábbis az ország kb. 70%-a, amelyet az Arena4 lefed és akinek TV előfizetése van a csatornára.

Ha nem tartozunk ebbe a kategóriába, még mindig nincs minden veszve.  Például létezik az NFL Game Pass intézménye is. Ez azonban őrülten drága, és gyakorlatilag azt jelenti, hogy elszórod az összes pénzedet azért, hogy hetente egyszer streamelhess egy NFL mérkőzést. Bármennyire is fantasztikus az élmény, nem biztos, hogy ez az a befektetés, ami összességében jobbá teszi az életedet.
Streameld az NFL-t az NFL Game Pass-szal

Érdemes lehet még tudni, hogy az USA és az Egyesült Királyság most az egyszer rosszabbul jár, hiszen a drága NFL Game Pass-előfizetés sem garantálja a folyamatos, megszakítás nélküli streamelést.

Hogyan nézheted tehát ingyen (vagy legalábbis a lehető legolcsóbban) az NFL-t?

Bár úgy tűnik, hogy az NFL-közvetítésekhez való jog védettebb, mint a Szent Korona, még mindig van mód arra, hogy néhány, vagy akár az összes meccset ingyen, vagy legalábbis sokkal kedvezőbb áron élvezhessük, mint egy TV előfizetés maceráján végigmenni.

Lássuk, mik ezek!

Paramount Plus

Ez az egyik legjobb hely a meccsek streamelésére, ha nem akarsz Game Pass-előfizetést kötni. Az összes helyi mérkőzéshez hozzá tudsz férni, amennyiben az adott régióban le van fedve, és az NFL-meccsekhez bármely olyan előfizetési csomaggal hozzájutsz, amely tartalmazza az „NFL on CBS” opciót.
A Paramount Plus közvetíti az NFL-t az USA-ból

Tehát 4.99 USD-ért (kb. 1500 Ft-ért) megnyerjük az egész csomagot.

A trükk pedig? Az, hogy nem minden játék érhető el az Egyesült Államok minden régiójában, és ha az USA-n kívülről csatlakoznál, akkor még kevésbé van szerencséd – a Paramount Plus csak itt érhető el.

De erre is van megoldás.

  • Szerezd meg a NordVPN-t: egy VPN-t, amely garantálja a Paramount Plus-hoz való hozzáférést, Kiskunfélegyházáról csakúgy, mint Manchesterből.
  • Ha pedig nincs kéznél egy amerikai bankkártya, akkor ugorj át a US Unlocked oldalra, és szerezz magadnak egy virtuális bankkártyát.

Így gond nélkül tudsz majd előfizetést szerezni.

Sling TV

A másik fantasztikus lehetőség a Sling TV. Ez minden olyan csatornát közvetít, amely közvetíti a mérkőzéseket, beleértve az ESPN-t, a FOX-ot, az NBC-t és az NFL: Network-öt.

És csak 10 dollárba kerül havonta ez a streaming-csoda.
Sling TV közvetíti az NFL-t az Egyesült Államokból

A problémák azonban ugyanazok, mint a Paramount+ esetében – csak az Egyesült Államokban érhető el, és helyi közvetítés-kiesésekre is számítani kell. De erre is van megoldás:

  • Szerezd meg a NordVPN-t
  • Lépj be a platformra az Egyesült Államok arról a pontjáról, ahonnan szeretnél.
  • Igényelj amerikai bankkártyát az US Unlocked segítségével.
  • Jó szórakozást!

ScreenVariety

Mindazok számára, akik a lehető legjobb NFL-élményt keresik a legtöbb mérkőzéssel, ott van a ScreenVariety – valószínűleg a legjobb lehetőség, amióta a Locastot néhány hete lekapcsolták.

A ScreenVariety egy kábel nélküli élő TV, amellyel a legtöbbet hozhatod ki az NFL streamingből.
ScreenVariety közvetíti az NFL-t az USA-ból

Azonban előfordulhat, hogy az Egyesült Államokon kívülről nehezen tudod elérni a streamet. Ezért a következőt kell tenned:

  • Szerezd be a NordVPN-t (még mindig a legjobb a streaminghez az USA-ból)
  • Szerezz be egy virtuális bankkártyát az US Unlocked oldalról
  • Iratkozz fel és élvezd az adrenalint.

Ran.de és Prosieben Maxx

A németek a legtöbbeknél jobban állnak idén az NFL-hez: közvetítik az alapszakasz néhány mérkőzését, néhány rájátszásbeli meccset és természetesen a Super Bowl-t is. És mindez INGYENES!

A közvetítések azonban természetesen kizárólag Németországban vannak, így egy ideig módot kell találnod arra, hogy németre válts.
Az NFL közvetítése Németországból

De az eddigi módszer itt nemcsak működik, hanem még egyszerűbb is:

  • Szerezd be a NordVPN-t
  • Csatlakozz egy németországi szerverhez
  • Kapcsolódj rá a játékokra és élvezd.

PlutoTV

A PlutoTV folytatja ugyanazt az üzletet, amit tavaly az NFL Game Pass-szal kötöttek, és ezt nem tudjuk eléggé megköszönni nekik.

Ez pedig a kedvenc helyünk, ahol az NFL történetének legjobb pillanatait nézhetjük meg, valamint a legújabb NFL-meccsek legfrissebb kiemelkedő pillanatait is megnézhetjük.
Pluto TV közvetíti az NFL-t az USA-ból

BBC Two

Ha nem vagy benne biztos, hogy az összes meccset meg akarod nézni, vagy nincs időd a teljes játékidőkre, és beéred a legjobb pillanatokkal és a Super Bowllal, akkor szerencséd van, hiszen a BBC Two-n mindezt ingyenesen megnézheted. Mindössze egy BBC iPlayer előfizetésre lesz szükséged.

A BBC iPlayer azonban kizárólag brit, olyannyira, hogy a feliratkozáskor a teát 90 °C-ra kell forralni és megfelelő mennyiségű tejet kell hozzáadnod. Na jó, ezt azért nem feltétlenül kell megtenni (de ártani sem árthat), de el kell hitetned a platformmal, hogy az Egyesült Királyságban vagy.
A BBC Two közvetíti az NFL-t az Egyesült Királyságból

Ehhez ennyit kell tenned:

  • Szerezd be a NordVPN-t
  • Csatlakozz egy brit szerverre
  • Hozz létre egy fiókot
  • Élvezd a kultikus pillanatokat.

Miért a NordVPN?

Különböző dolgokra különböző VPN-ek megfelelőek. Az NFL (és más élő sportközvetítések) közvetítési jogait majdnem ugyanúgy őrzik, mint aranytartalékot.

Ezért a Surfshark, talán még az ExpressVPN-nel is be tudunk jutni egy-egy NFL meccsre, de az igazán jó élményt és MINDEN lehetőséget a NordVPN biztosítja csak.

Nem szeretné a NordVPN -t? Menj a Surfsharkkal!

Röviden: hogyan érhető el az NFL Magyarországról?

Ha rendelkezel Arena4 TV csatorna előfizetéssel, elég a bekapcsolás gombot megtalálnod.

Enélkül nehezebb dolgod lesz, de érdemes egy kicsit babrálni: a NordVPN-nel a legjobb minőségben streamelheted a Super Bowlt és a legjobb pillanatokat a BBC Two-ról vagy a ran.de-ről és Prosieben Maxx-ról.

Az összes élő közvetítés nézéséhez a NordVPN mellett szükséged lesz egy amerikai bankkártyára: a US Unlocked segítségével kaphatsz virtuális kártyát is, ezzel pedig fizethetsz a Paramount Plus-ért, a Sling TV-ért vagy a Screenvariety-ért.

Szóljon hozzá

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments