Hogyan nézheted meg a 93. Oscar-gálát ingyen?

Hogyan nézheted meg a 93. Oscar-gálát ingyen?

Szerencsére nem minden állt le 2020-ban. Míg szó szerinti mozisikerekről nemigen beszélhetünk, a streaming platformoknak köszönhetően könnyen lehet, hogy tavaly több filmet „fogyasztott” a világ, mint bármikor előtte.

A tavalyi év rengeteg szuper alkotást hozott világra: a legtöbb, 10 Oscar-díj jelölést David Fincher fekete-fehér Mank című filmje kapta.

Magyar vonatkozást is találunk: Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjéből Vanessa Kirbyt legjobb színésznő kategóriában jelölték.

Az akadémiai tagjai 8 filmet jelöltek a Legjobb film kategóriában: a már említett Mank mellett A nomádok földje, a The Father, a Judas and the Black Messiah, a Minari, az Ígéretes fiatal nő, a Sound of Metal és A chicagói 7-ek tárgyalása.

A legjobb idegen nyelvű filmben Európából a román Collective és a bosznia-hercegovinai Quo vadis, Aida? című filmet jelölték, míg Afrikából a tunéziai The Man Who Sold His Skin, Ázsiából pedig a hongkongi Better days.
2021 Oscar-jelölt

Ahogy a 2020-as év is nagyban más volt, mint a többi, ez az Oscar-gála esetében sincs másképp: csak a jelöltek, az előadók és a vendégeik vehetnek részt a díjátadón 2021 áprilisában.

Ki közvetíti az Oscar-gálát?

Magyarországon a TV2 csoport Moziverzum nevű szolgáltatásával érhetők el az Oscar gálák, 2019 óta.
2021 Oscar-sugárzás a Moziverzumon

Ha elő vagy fizetve erre a szolgáltatásra, csak be kell kapcsolnod a TV-t április 25-én 23:45-kor, ha érdekelnek a stúdióvendégek és a felvezető beszélgetés; vagy másnap hajnali 2-kor közvetlenül az Oscar-díjátadóhoz.

Ha viszont nem vagy előfizető, vagy esetleg TV előfizetésed sincs (miért is lenne?), ne számíts kegyelemre: fel kell készülnöd egy csatlakozási folyamatra a Vodafone-nal, Telekommal vagy PR Telecommal (a Telenor nem ajánlja fel ezt a csatornát egyik csomagjában sem), és az idei gálát az idő szűkössége miatt az már egészen biztos, hogy ezt buktad.

Mivel az Oscar-díjátadó közvetítésének a jogai az ABC tulajdonában vannak, és ők nem szeretnék kiadni a kezükből ezt a monopóliumot, az Oscar-gálát élőben nézni nem könnyű feladat.
Az ABC-n közvetített Oscar-díjak

De azért nem lehetetlen!

Valahogyan meg lehet nézni ingyen is az Oscar-díjátadót?

Sokan akár órákig kutatgatnak kétes Reddit oldalakon, ahol esetleg találnak egy linket, ami egy ingyenes live streamre vezet.

Persze biztosan tudod, hány gyanús oldalon kell átvergődnöd, míg ide eljutsz, ha egyáltalán sikerül. És ha „e-megjelensz” ott hajnali kettőkor, akkor sincs garancia, hogy nem dobnak ki az adás közepén (ez minden évben megtörténik jó néhány streammel).

Szerencsére mi körbenéztünk, és megtaláltuk az egyetlen tisztességes helyet, amely ingyen közvetíti a 93. Oscar díjátadót.

Piff, piff, puff, puff, gyorsuló ütem, dobpergés!

Ez az ausztrál 7Plus streaming platform.

Egy kellemes plusz: ez online teljesen elérhető és abszolút ingyenes! Úgy tűnik, ezt is sikerül megúszni TV előfizetés nélkül.
Oscar-díjak a 7Plus Australia csatornán

És esélyesen még a nyelvi akadályokkal sem lesz gondod (hidd el, elég nagy előny, hogy nem japánul vagy mongol nyelven kell végighallgatod a díjátadót).

És hogyan csatlakozhatsz fel ide?

Könnyen.

Csak annyit kell tenned, hogy átköltözöl Ausztráliába, mármint, hogy megváltoztatod a virtuális tartózkodási helyed a legkisebb kontinensre, ráhangolódsz a megfelelő időben és ha jól esik, kiabálhatsz egy kicsit a tévével, ha a Snyder Cut semmit nem kap: vagy ahogy érzed.

Szóval hogyan lehet ezt megtenni?

Kis gesztikuláció után mondjuk ki együtt: VPN-nel!

Soha nem hallott még VPN-ről?

Azonban nem lesz jó minden VPN. Annak ellenére, hogy sok szolgáltató rendelkezik szerverekkel a kenguruk földjén, Ausztráliát a Föld bolygó másik oldalán találjuk, amely óhatatlanul is olyan nyomorúságos streaming sebességekhez vezet, hogy egyes VPN-ekkel csak nyáron fejeződik majd be az adás a gépeden.

Tehát…

Melyik a legjobb VPN az Oscár-gála streamelésére?

A nyilvánvaló válasz a NordVPN.

És ezt nem csak úgy mondjuk, hidd el.

Nézzük a legfontosabb dolgokat, amelyek a NordVPN felé billentik a mérleg nyelvét:

  • Több mint 190 szerver Ausztráliában.
    Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenki felcsatlakozhat és élvezheti a közvetítést.
  • Olyan streaming feloldó képességek, amelyekre bárki féltékeny lehet.
    A SmartPlay funkcióval, amely ugyanolyan jól működik Ausztráliában, mint bárhol máshol, könnyedén lehetőséged van laggolás nélkül élvezni a műsort akár full HD minőségben is.
  • Képes elrejtőzni a streaming szolgáltatások elől, így azok nem fognak blokkolni vagy a streaming közepén kirúgni a VPN használat ártatlan cselekedete miatt.
  • Hihetetlen sebesség a földgolyó másik feléről is.
Még mindig nem győzte meg?
Nézze meg, mitől lesz a NordVPN a legjobb!

A második legjobb megoldás: Surfshark

Nincs kedved a világ legnépszerűbb VPN-jéhez?

Semmi gond, van másik megoldás is: mi nem lazsáltunk, minden lehetséges megoldást leteszteltünk.

A második legjobb megoldás a Surfshark.

Lássuk, miért:

  • Több mint 69 szerver Ausztrália 5 városában.
    Ez azért nem annyi, mint a Nordnál, de ez is maximálisan elég lesz.
  • Őrült sebességek.
    Ez mindenképp az egyik leggyorsabb VPN, és használni is öröm.
  • A hihetetlen streaming feloldási képességei vetekednek a NordVPN-nel.
  • Ez olcsóbb, ami azt jelenti, hogy nem kell túl sokat fizetned azért, hogy egy éjszakát a filmipar legfontosabb eseményének megtekintésével tölts el.
Surfshark
Nézze meg, mitől lesz a NordVPN a legjobb!

Rövid áttekintés

Magyarországon az idei Oscar-gálát a Moziverzumon lehet megnézni.

Ha erre nincs előfizetésed vagy inkább internetről néznéd a díjátadót, miközben a családtagjaid vagy lakótársaid alszanak, akkor mindössze egy jó VPN-re lesz szükséged, hiszen a 7Plus nevű ausztrál streaming platformon ingyen hozzáférhetsz az élő közvetítéshez.

A legjobb megoldás a NordVPN, de egy olcsóbb és szintén kiváló megoldás a Surfshark.

Oscar-díjátadóra fel!

Szóljon hozzá

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments